Telefon: +36 (20) 432 3832

mouniernoemi@gmail.com

back to top

Mounier Noémi vagyok, fotós és grafikus. Azt hiszem ha egy szóval kellene jellemezni a vizualitásomat, akkor az a „dinamikus” lenne. A munkáim során, témától függetlenül mindig arra törekszem, hogy lendületes, hangulatos, vagány képeket készítsek. Az alábbiakban az együttműködő partnereimet láthatod, akik már engem választottak. Nézz körül, hátha neked is tudok segíteni.

2024-ben szereztem Fotográfus tervező művész diplomát. Azóta az alkotói fotográfia, vagyis az önkifejezés, és a gondolataim megfogalmazása épp úgy a munkám része lett. Amiket csoportos és egyéni kiállításokon mutatok be. Ha ezek a munkáim érdekelnek, akkor IDE kattints

A fotózással 15 évesen találkoztam először, a Képző-, és Iparművészeti Szakközépiskolába fotó szakán. De akkor még nem volt szerelem. Egészen 2009-ig, amikor újra kamerát ragadtam már édesanyaként. Azóta rengeteg stáción ment keresztül a látásmódom, az érdeklődésem, és a tudásom is. 2024-ben „Fotográfus tervező művész” diplomát szereztem.

A grafika mindig is a része volt az életemnek. Már kisgyermekként is rajz szakos iskolába jártam, később pedig a Kisképzőbe is rajzos volt a felvételi. 2005-től folyamatosan fejlesztettem magam, a digitális grafikus programok terén. 2009-től grafikusként dolgoztam a leginkább. Rengeteg arculatot, plakátot, logót terveztem. 2014-től egy hazai scrapbook gyártónak voltam a grafikusa.

Alkotóként a fő témaköröm és kutatási területem a gyerekek helyzete a fotográfiában. Ez a téma egy aktuális és megosztó téma. A megváltozott képfogyasztási szokásaink miatt, muszáj hogy megvizsgáljuk ezt a témát, hogy a gyermekek ne legyenek kiszolgáltatottjai a fényképeknek. A témában több képanyagot is készítettem már. Melyekből egy díjat is kapott a Fehérvár Szalon 2024-es kiállításán.

2018 óta dolgozom a székesfehérvári Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban szakmai tanárként / szakoktatóként. Az iskolában arra törekszünk, hogy a gyerekek oldott körülmények között tudjanak dolgozni. Valamint arra biztatjuk őket, hogy legyenek érzékenyek az őket körülvevő világra és próbáljanak képalkotó eszközökkel reflektálni arra. Igazi öröm számomra, hogy tehetséges fiatalokkal van lehetőségem együtt dolgozni hétről-hétre.

You don't have permission to register